Magunkról

Nemes Nagy Ágnes, a gyermekirodalom művelője

Nemes Nagy Ágnes (1922-1991)

Budapesten született 1922. január 3-án. Mindvégig eredeti nevén publikált. Budapesten élt. 1939-ben a Baár–Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakos hallgatója lett, s itt szerzett diplomát 1944-ben. Egyetemi éveiben munkakapcsolatba került Szerb Antallal és Halász Gáborral.

Diákkorától kezdve írt verseket, folyóiratokban 1945-től publikált. Első verseskötete 1946-ban jelent meg. 1946-ban lépett be a Magyar Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar PEN Clubnak is. Ez évben alapította – férjével közösen – az Újhold című irodalmi folyóiratot, amely csak 1948 őszéig jelenhetett meg, de betiltása után mintegy emblémája lett a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállaló írói-irodalmi törekvéseknek. 1947-1948 augusztusa között ösztöndíjjal – a magyar tudomány és művészet, az irodalom nagyjaival együtt, mint Pilinszky JánosKárolyi AmyOttlik Géza vagy Weöres Sándor – a Római Magyar Akadémián, illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton, mintegy a háború szörnyűségeit feldolgozandó.

Elsősorban francia és német nyelvű műveket fordított (így Corneille, Racine, Molière drámáit, Victor Hugo, Saint-John Perse verseit, Rilke és Bertolt Brecht műveit), de antológiákban számos más nyelvből is készült fordítása megjelent. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, 1954-1958 között pedig a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára. 1958-tól szabadfoglalkozású író.

A költői életmű terjedelmét és a kötetek számát tekintve keveset publikált. További új verseit az 1967-es Napfordulóban, majd pedig három gyűjteményes kötetének egy-egy új ciklusában adta közre. Ebben az időszakban írta (sokak által főművének tartott) versciklusát az "Ekhnáton jegyzeteiből"-t.

Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1975-től kezdődően több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt Babits Mihály költői portréjának. Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség finom ötvözetének mintái.

Az 1970-es, 1980-as években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos jeles tagjával is. Több ízben képviselte hazája irodalmát külföldi felolvasóesteken és nemzetközi írótalálkozókon, 1979-ben pedig 4 hónapot töltött Iowában, az egyetem nemzetközi írótáborában.

1986-ban Lengyel Balázzsal közösen – évkönyv formában – újraindították az Újholdat Újhold Évkönyv címen. A 12 kötet arról tanúskodik, hogy Nemes Nagy Ágnes az Újhold-eszme megvalósítását életműve részének tekintette.

Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett az MTA-n belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.

1998-ban posztumusz megkapta Izrael állam Világ Igaza-kitüntetését, Lengyel Balázzsal együtt, mert a holokauszt idején zsidókat mentettek.

Forrás


Blaha Lujza, a nemzet csalogánya

Blaha Lujza (1850-1926)

Reindl Ludovika néven született 1850. szeptember 8-án Rimaszombatban. Édesapja, Reindl Sándor huszártiszt volt a császári és királyi hadseregben. Hamar felfedezték gyönyörű, tiszta hangját, s még tizennégy éves sem volt, amikor a budai Népszínházhoz szerződtették, ahol nagy sikert aratott a Csikós című népszínműben. Ugyanebben az évben lett a szabadkai társulat tagja. 1866-ban Debrecenbe szerződött, itt vált országos hírű primadonnává. Szigligeti Ede 1871-ben szerződtette a pesti Nemzeti Színházhoz, ahol először a Tündérlak Magyarhonban című népszínműben lépett fel óriási sikerrel. 1875-ben lett az újonnan alapított Népszínház tagja, melyet ő tett a német színház diadalmas vetélytársává, itt lett Blaha Lujza a "nemzet csalogánya". 1884-85-ben Feleky Miklós társulatával játszott a Várszínházban, majd 1901-ig ismét a Népszínházban lépett fel.

Az 1896-os millennium évétől többször elszánta magát a közönségtől való végleges búcsúra, de aztán mindig maradt még egy kicsit. Amikor 1901-ben a Nemzeti Színház létrehozta az "örökös tagság" intézményét, elsőként ő kapta meg, és a címhez élete végéig állandó jövedelem is járt. A nemzet első társulatának tagjaként ünnepelte 1908-ban színpadra lépésének fél évszázados jubileumát Csiky Gergely Nagymama című vígjátékának címszerepében. A következő esztendőben fergeteges sikere volt Móricz Zsigmond Sári bírójában. 1910-ben végérvényesen visszavonult a színpadtól, a Nemzeti Színházban tartott búcsúelőadáson a Tündérlak Magyarhonban című népies vígjátékban játszott. Ezután csak alkalmanként szerepelt, utoljára 1923-ban a Városi Színházban, az egykori Népszínház nyugdíjasai tiszteletére rendezett ünnepségen. 1923-ban megválasztották az Országos Színészegyesület örökös tagjának. Teltkarcsú termete, bájos arca, gyönyörű énekhangja, hol érzelmes, hol dévajkodó kedvessége valósággal predesztinálta a népszínmű-szerepekre. A műfaj az ő stílusához igazodva őrizte meg romantikus, stilizált és irreális jellegét. Legnagyobb sikereit a Falu rosszában, a Sárga csikóban, a Piros bugyellárisban aratta, s olyan dalokat vitt diadalra, mint a Cserebogár, sárga cserebogár, a Mi mozog a zöld leveles bokorban. Budapesten egyfajta intézménnyé vált, jószerivel nem akadt előkelő látogató a fővárosban, aki ne ült volna be legalább egy előadására. Jelentős szerepe volt Budapest szellemének magyarrá tételében, nevéhez fűződik a magyarországi operettjátszás meghonosítása is. Játszott 1901-ben az első magyar filmben (A tánc), majd 1916-ban a Nagymama című némafilmben is. Utoljára 1923-ban lépett színpadra a Városi Színházban, a Népszínház nyugdíjasai tiszteletére rendezett ünnepségen, de itt nem énekelt.

Első férjével, a 37 éves Blaha János karmesterrel 16 évesen esküdött 1865-ben Szabadkán. Tőle kapta zenei képzését. A korrepetitor szép és tehetséges tanítványa kedvéért még magyarul is megtanult. Férje nevét – bár még két házasságot kötött – élete végéig viselte. Második férje Soldos Sándor, Heves megyei földbirtokos volt. Harmadik házasságát báró Splényi Ödön rendőrtanácsossal kötötte 1881. február 27-én. Egyik férjébe sem volt szerelmes.

Gyermekei: Blaha Sándor (1874-1948) belügyminisztériumi államtitkár és Blaha Sári (Soldos Sári, 1876-1956).

1914-től visszavonultan élt nővérével, majd Manci nevű kis unokájával. Agyára húzódó betegsége egyre erősödött, szervezete legyengült, többnyire pesti lakásában tartózkodott, melynek ablakából rálátott egykori színházára. 1926. január 18-án, 76 éves korában halt meg. Két nappal későbbi temetését egy ország gyásza kísérte, a szertartást a korabeli krónikások Kossuth Lajos és Rákóczi Ferenc búcsúztatásához hasonlították.

Forrás

Forrás


Zrínyi Ilona

Zrínyi Ilona (1643-1703)

IV. Zrínyi Péter bán és Frangepán Katalin leányaként a horvátországi Ozaljvárban született. Neve akkor vált igazán közismertté, amikor férjhez ment 1666. március 1-jén I. Rákóczi Ferenchez. Három gyermekük született: 1667-ben György, aki azonban még csecsemőkorában meghalt, 1672-ben Julianna, majd 1676-ban a későbbi II. Rákóczi Ferenc. Házasságuk nem volt boldog és nem is tartott sokáig. Nem a válás vezetett a történelmi frigy felbomlásához, hanem a Wesselényi által vezetett rendi mozgalomban való részvétel, amely miatt I. Rákóczi Ferencet börtönbe zárták. S bár fogsága nem tartott hosszú ideig, hiszen kegyelmet kapott, 1676-ban elhunyt. Zrínyi Ilona özvegy lett, és árván marad a két gyermek is. Az özvegyen maradt Zrínyi Ilonának sikerült elérnie a császári udvarnál, hogy ő maradhasson a gyermekei gyámja. Anyósa halála után végül a hatalmas Rákóczi-birtok úrnője lett. Ez azt jelentette, hogy az ő kezelésében maradt a hatalmas Rákóczi-vagyon és a várak, mint például Munkács. 1682-ben feleségül ment a nála 14 évvel fiatalabb Thököly Imréhez. Házasságkötésükről még egy francia romantikus regény is született.

Zrínyi Ilona második férje mellett megtalálta mindazt, amire vágyott. Sőt még annál többet is, hiszen 1678-ban már vagyonával is támogatta a kurucok megmozdulásait a Habsburgokkal szemben. Cselekvő részese volt második férje oldalán a Habsburgok elleni kuruc felkelésnek. De ismerjük a mondást, miszerint egyszer fent és egyszer lent, és a kezdeti sikerek után jöttek a súlyos vereségek. Bécs 1683-as sikertelen ostroma után a török csapatok és Thököly velük szövetséges kuruc csapatai állandó visszavonulásra kényszerülnek és Thököly gyors egymásutánban kénytelen feladni a Rákócziak várait. 1685-ban Thökölyt elfogták és rabláncon vitték Nándorfehérvárra, ahol sorsa végképp megpecsételődött.

Zrínyi Ilona nem tehetett mást, mint hogy Munkácson maradt két gyermekével. 1685 végén a császári csapatok körülveszik a utolsó erősséget, Munkács várát is. Zrínyi Ilona három évig védte Antonio Caraffa generális csapatai ellenében Munkács várát. Buda visszafoglalása után a helyzete azonban tarthatatlanná vált, és 1688. január 17-én kénytelen volt a várat feladni, de elérte, hogy a vár védői amnesztiát kaptak a császártól, és hogy a Rákóczi-vagyon gyermekei nevén maradjon. A megállapodás értelmében azonban Bécsbe kellett mennie gyermekeivel együtt, ahol a megállapodást részben megsértve, gyermekeit elszakították tőle, őt magát pedig zárdába küldték. 1691-ig az Orsolyaszűzek zárdájában lakott, ahol lányát, Rákóczi Juliannát nevelték. Fiát, II. Rákóczi Ferencet azonban Neuhausba vitték, egy jezsuita iskolába, és anya és fia soha többé nem találkozhattak.

1703. február 18-án halt meg, nem sokkal a Rákóczi szabadságharc kitörése előtt. Hamvait fia hamvaival együtt, a kassai Szent Erzsébet-dómban helyezték el.

Forrás


Kozmutza Flóra (1905-1995)

Budapesten született 1905. november 21-én, dr. csernefalvi Kozmutza Hermil ítélőtáblai tanácsjegyző albíró és Nieszner Flóra gyermekeként, vallása görög katolikus. Orvos szeretett volna lenni, de szülei valamilyen kényelmesebb foglalkozást szerettek volna neki. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte (1931) és közben két évig Párizsban a Sorbonne-on tanult (1927-1928). 1928-ban Párizsban írta meg bölcsészdoktori értekezését J. M. Guyau francia filozófus költõrõl, melyet 1931-ben védett meg Budapesten. 1932-1935 között recenziói jelentek meg az Athenaeum című lapban. Már több szemesztert is elvégzett a bölcsészkaron, amikor egy lapban egy cikket olvasott a gyógypedagógiáról. Ekkor befejezte az egyetemet, sajnálta volna az éveket. Jelentkezett a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára, ahol Szondi Lipót, a kor híres pszichoanalítikus-pszichiátere, a Szondi-teszt kidolgozója volt a tanára, és vált a lány mentorává. Pályakezdőként a főiskolán maradt, dolgozott Tóth Zoltán és Bárczi Gusztáv gyógypedagógusok mellett, többek között a híres-hírhedt Lipótmezei Elmegyógyintézetben végzett kutatásokat. Közben egyre feljebb lépett a ranglétrán, vezette a Lélektani Laboratóriumot, aztán az iskola főigazgatójává vált. Sokat tett a gyógypedagógusok társadalmi elismeréséért, keze alatt megújult, és kiszélesedett a gyógypedagógia spektruma. Pályafutása alatt több új típusú gyógypedagógiai intézmény létesítését kezdeményezte: óvodákét, foglalkoztatókét. Nyári szabadságai idején Doboz községben végzett különböző kutatásokat; falusi nincstelenek gyerekein vizsgálta, hogy a nyomor hogyan hat a szellemi fejlődésre.

Professzora megbízásából Rorschach-teszteket készített híres írókkal, költőkkel, művészekkel, melyek eredményeit egy dolgozatban kívánta összefoglalni. következő “alanya” József Attila volt. A költő szívesen látott neki a pacákkal teli táblák analizálásának, annál inkább, mikor meglátta a fiatal pszichológusnőt. Attilát elkápráztatta a szikrázóan okos, gyönyörű, de kissé távolságtartó Flóra.  Míg Illyés Gyulának el kellett fojtania érzéseit, József Attila utolsó menekülésként vetette bele magát ebbe a szerelembe. Találkozót beszélt meg Flórával, kezébe a lány nevét tartalmazó, őt méltató szerelmes versek sorát nyomta, és feleségül kérte. Flóra zavarba jött, válaszolni nem tudott, csak arra kérte Attilát, hogy legalább a vezetéknevét húzza ki a költeményekből. Megrémült, de nagyra becsülte a férfit, és nem tudott ellenállni ostromának. Próbálta viszonozni érzéseit, de csak jó barátja lehetett a költőnek, ugyanis titkon Illyés Gyulát szerette… 1939-ben kötött házasságot Illyés Gyulával.

„Flórába az első pillantásra olyan szerelmes lettem, hogy nem megforrósodott, hanem megfagyott a szívem. Nős voltam ugyanis.”– írta naplójában az író, aki ekkoriban még együtt élt Juvancz Irmával, első feleségével.

1938-tól végzett öt éven át Doboz községben, nyári szabadsága idején, falusi nincstelenek gyermekein összehasonlító pszichológiai vizsgálatokat abból a szempontból, hogy a nyomor hogyan befolyásolja a szellemi fejlődést. Ennek egy része megjelent Illyés Gyula: Lélek és kenyér című munkájában.

A Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet Vizsgáló és Tanácsadó részlegben ambuláns módon szolgáltatásokat adott munkatársaival a sérült gyermekeknek és családjuknak. A Szondi-laboratóriumban iker- és családfavizsgálatokat, a Békés megyei Doboz községben értelmességi és ösztönvizsgálatokat, a budapesti lipótmezei elmegyógyintézetben olyan pszichológiai vizsgálatokat végzett, amelyekkel hozzájárult a később világhírű Szondi-teszt kidolgozásához.

Szerinte a gyógypedagógiai munka művészi munka, embernevelés, mint minden jó pedagógusnak a munkája.

1983-tól férje, Illyés Gyula halála után, a hagyatékának a rendezésével és közlésével foglalkozott. Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra 1995. május 14-én halt meg.





Kossuth Zsuzsanna (1817-1854)

1817. február 19-én született Sátoraljaújhely Barátszere nevű városrészében, Kossuth László ügyvéd és Wéber Karolina ötödik gyermekeként. Az első és egyetlen fiúgyermek a családban Kossuth Lajos, akinek Zsuzsanna a legkedvesebb húga, bizalmasa. Rokon lelkek, szinte elválaszthatatlanok egymástól. Zsuzsanna, aki maga is igen éles látású, tanulékony, intelligens, logikus gondolkodású, sok mindenben segíti a bátyját, s rengeteget tanul tőle. Apja idős korára állás nélkül maradt, ezért 1833-ban szüleivel Pestre került, ahol Kossuth Lajos anyagi támogatásával tudtak megélni. 1841. április 18.-án Budán feleségül ment Meszlényi Rudolf (18131848) kisdémi birtokoshoz, ügyvédhez és hírlapíróhoz, Sárbogárdon telepedtek le. Férje bátyja feltétlen híve, s akinek nővérét, Meszlényi Terézt ugyanebben az esztendőben, 1841-ben Kossuth Lajos veszi feleségül. Két leánygyermekük született, Gizella és Ilona. 1848 januárjában Meszlényi Rudolf meghalt, harmadik gyermekük, Rudolf férje halála után néhány héttel született.

Mély gyászából a történelmi események rázzák fel, a hazaszeretete, a tettvágya, s az a szinte egész életútját meghatározó törekvése, hogy bátyjának segítőtársa legyen. Önfeláldozó tevékenységre, hivatásra, a betegek ápolására vállalkozik a szabadságharc idején. Felismeri, hogy nincs elég ápolónő az országban, az egészségügyi ellátás katasztrofális, a kórházak felszereltsége nagyon hiányos, s kevés a számuk. A bátyja - kormányzóvá választása után két nappal - kinevezi őt a magyar honvéd csapatok országos főápolónőjévé. 1849 nyarán 72 tábori kórház kezdi meg a működését munkája eredményeképpen. Ő maga is ápolja a sebesülteket, sőt lelki vigaszt is nyújt nekik. Nemcsak a sérült magyar honvédeket, hanem a kórházi ellátásra szoruló osztrák katonákat is ápolja. A szabadságharc bukását megelőző hetekben is sok kórházban megfordul, mindenütt súlyos sebesülteket lát, s ráadásul kolera is tizedeli a betegeket.

A sebesültek így emlékeztek Zsuzsannára: Anyai gyengédséggel bánt velünk.

A bukás után Kossuth emigrációba kényszerül. Zsuzsanna gyermekeivel, édesanyjával, két nővérével és azok családjaival (négy asszony és kilenc gyermek) menekülni kénytelen. Útközben meghal a másfél éves kisfia, Rudolf. Nagyváradon - egy heti keserves utazás után - orosz fogságba kerülnek. Állandó felügyelet mellett tizenketted magukkal nyomorognak egy szobában. Később valamelyest jobb körülményeket sikerül kiharcolnia családtagjai számára, mindezt bátor, tiszteletet parancsoló fellépésével éri el. Az oroszok távozása után osztrák fogságba esnek. 1853 tavaszán érkezett meg családjával New Yorkba. Az emigránsok közül sokan a család segítségére lettek volna, de Zsuzsanna önérzetesen visszautasítja a felajánlott segítséget.

Nem azért jöttünk ebbe az országba, mert itt rokonszenvre számítunk, hanem azért, mert dolgozni akarunk.

A lányait is munkára, önállóságra neveli. A sok megpróbáltatás, küzdelem ekkora már aláássa egészségét, tüdőbetegsége régóta kínozza, elfogy a maradék életereje, s 1854. június 29-én meghal. New Yorkban temették el Magyarország első országos főápolónőjét, akinek hazaszeretete, erkölcsi tartása, önzetlensége, humánuma példa lehet a mai kor számára is, akinek száműzetésében írott sorai őszinte vallomásként hatnak azóta is küzdelmes élete céljairól:

Olyan mérhetetlen vigasz volt számomra, hogy dacolhattam a viharral, megoszthattam a nyomorúságot, hogy szenvedhettem és küzdhettem letiport, vérző hazámba. Boldog voltam, ha egy könnyet letörölhettem, ha egy nyomorúságos szív terhén könnyíthette. A magam szenvedéseit alig éreztem. (...) Kiűztek engem a szeretett, szenvedő hazából, anélkül, hogy leborulhattam volna földjére, utolsó búcsúszót mondani. És mindez nem az én hibámból történt...

Forrás

Forrás

 

 









Üdvözlöm, kedves látogató!

Ezt a blogot a híres nőkről, asszonyokról fogom írni, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország virágozzék. Első bejegyzésem Brunszvik Terézről szól.

Brunszvik Teréz (1775-1861)

1775-ben, egy július végi napon látta meg a napvilágot Pozsonyban. Apja Brunswick Antal gróf, anyja Seeberg Anna bárónő. Három testvére volt: Ferenc, Jozefin, Karolina. Otthon volt a költészetben, az ókori filozófiában, az amerikai szabadságeszme képviselőinek műveiben, valamint a keresztény vallásos irodalomban. Egyre gyarapodott az általa olvasott pedagógiai művek, a korban divatos nevelési regények száma. Kedvelte Platón írásait. Kitűnő memóriája mellett jól rajzolt és festett, kiváló táncosnak és énekesnek számított. Korán elhunyt édesapja emlékére piramist emeltetett, ezen a helyen elhatározta, hogy soha nem megy férjhez, a hazának és az emberiségnek áldozza magát. Az 1800-as évek elején Magyarországon és Bécsben élt, utóbbi helyen Beethoven zongoraórákat adott neki, jó baráti kapcsolatot ápoltak egymással. Húgával, valamint annak gyermekeivel Svájba költözött, hogy az ifjakat Pestalozzi, híres pedagógus taníthassa. Őt a nevelés apostolának tartotta. A helység neve, ahol éltek, Yverdon volt. Írásaiban megfogalmazza, hogy a nevelés az a varázseszköz, amelyet bármely ember fellelhet: tudomány és művészet, felelősségteljes feladat, egyszerre táplálás, vezetés és embernemesítés, „azon alap lerakása, amelyre az embernek majd építenie kell”.

„A személyiségnek el kell tűnnie, az önzésnek el kell pusztulnia, mondotta nekem a tiszteletreméltó Pestalozzi (...), ha valaki a közért akar tenni valamit.”

A gyermekvédelem első társadalmi szervezésével 1810 körül próbálkozik meg, felszólalásokat fogalmaz, a gyermekgondozói pályára buzdít, és bekapcsolódik a Pestalozzi-módszer hazai terjesztésébe. Kezdeti kísérletei nem voltak sikeresek, és bár még jótékonysági egyleteket is szervez, de érik benne az elhatározás, hogy a jótékonyságon túl kell lépni, a pillanatnyi segítségnyújtás helyett hosszú távra hasznos ismeretek átadásával, a neveléssel lehet és kell megalapozni a felemelkedést.

„A korai nevelés a legfontosabb! Az, amit az ember ebben az életkorban felfog, kihat egész életkorába.”

Nevét az 1828-as esztendő teszi ismertté. Az angol óvodák megismerése után ekkor alapítja meg a Habsburg Birodalom és egyúttal Közép-Európa első kisdedóvodáját Budán, a Krisztinavárosban (Mikó utca). Ezt, majd a következő intézeteket is a maga vagyonából hozta létre, és a későbbiekben majdnem mindenét eladta a nemes célért. Brunszvik Teréz intézetének újdonsága az is, hogy míg korábban csak a 6-7 évesnél idősebb gyermekek szervezett nevelésére gondoltak, ő ráirányította a figyelmet a kisebb gyermekekre és azok különleges igényeire. A kisdedóvók (az elsőket német mintára gyerekkertnek vagy angyalkertnek is nevezték) nem voltak teljesen a mai értelemben vett óvodák, hanem több vonásukban inkább kisgyermekiskolákra hasonlítottak.

„Másoknak hasznára lenni, másokat boldogítani, ez még mindig életem, gondolkodásom középpontja, ami engem ezer kínos érzéssel tölt el, mivel az emberek nem akarják mindazt, ami nekik jó lenne – nagyothallók, szívük keménysége még mindig számottevő.”

Időt, anyagi javakat nem sajnálva igyekezett minél több arisztokrata hölgyet rávenni újabb kisdedóvók létrehozására. Tevékenysége nyomán már 1829-ben négy új, majd a következő három évtized alatt száznál több óvoda nyitotta meg kapuit Magyarországon. Az óvodában tanítókkal rendszeres megbeszéléseket tartottak, kielemezték a tanítói munkát. Az óvodák céljai között részben már az is szerepelt, hogy pótolják az otthoni nevelés hiányosságait.

„Felfogásunk szerint – írja – a nevelés, de különösen a nőnevelés elhanyagolása a fő oka annak, hogy az utódok szellemileg és testileg gyöngék. Valamint a fizikai ember a maga szép testi formáját az anya méhében alakítja ki, éppen úgy az ember erkölcsi és értelmi része is csak az anyai szív melegében, az anya életének és szellemének körében alakulhat ki s erősödhetik meg.”

Olyan leány- és nőnevelő intézeteket álmodott meg, amelyek elsősorban belső értékekkel felvértezett emberré, és ebből következőleg művelt, tudatos anyákká nevelnek. Az ilyen intézetek létrehozása már nem sikerült neki, de mentora volt unokahúgának, Teleki Blankának, aki 1846-ban életre hívta az első magyar leánynevelő intézetet.

Életét az utolsó pillanatáig tevékenyen töltötte, új ötletek kidolgozásával foglalkozott, ennek jele, hogy még 82 évesen is egy tanítóképző intézet tervezésén munkálkodott. Nevelési eszménye több generációt tudott átfogni, és tisztában volt azzal, hogy a praktikus ismereteken és – ahogy emlegette – a „körmönfont okoskodáson” túl csak a belső építése tud kifelé is hatni. Művében, lelkesedésében ott a belső tapasztalat: példát ad arra, hogy úgy adhatjuk át másoknak az általunk megtanult jót és szépet, ha előtte saját magunkat is nevelni tudjuk. 1861. szeptember 23-án hunyt el Dukán.

Köszönöm, hogy elolvastad, napról napra egyre több hősnőt fogok bemutatni.

Forrás